És már megint elmúlt éjfél, és én ahelyett, hogy aludnék itt ülök törölközőbe csavart hajjal, mert még ahhoz sincs kedvem, hogy hajat szárítsak holott fázik a fejem. Tegnap írtam, hogy milyen jó is aludni.. hát olyat álmodtam, hogy mikor felébredtem őrültem, hogy csak álom volt. Rég álmodtam ilyen szörnyűt. Nem is írom le, mert nem akarok rá újra emlékezni, de ijesztő volt. Nagyon.
Szeretnék beszélni anyunak a bennem zajló harcokról, de mindig mikor eljutok oda, hogy elmondom neki, valahogy megakadnak bennem a szavak, és csak ért elmetlen zagyvaság lesz a mondandóm. A legnagyobb baj azonban az, hogy hiába mondanám el, nem lenne könnyebb, mert ezt mind magamnak kell megoldanom, nem tud benne senki sem segíteni. Nem leszek attól jobban, ha valaki azt mondja: de minden rendbe jön. Hülyeség. Magamé kell először lennem aztán lehetek csak másoké, de nem tudok magamé lenni. Nem megy. 

Hideg van és egyedül vagyok és fáradt vagyok, de nem akarok aludni..