kinemmondottszavak.gp.hu
my heart remembers you

oxygen

Na jó gyerek én ezt nem bírom, nem tudok itt ülni, bulizni van kedvem menni, táncolni, kitombolni egyet magam, érezni, hogy élek, nem itt ülni. Utálom, hogy a kedvenc helyünkre (romkert club) ahova olyan sokat jártunk tavaly előtt, meg tavaly is, de most nem tudunk, mert 18as és most figyelik, utálom, de eskü jövőre 18 leszek, és akkor majd úgy kibulizom magam hogy olyat meg nem ért a föld. Lillával már elegünk van, nincs kedvünk aludni, táncolni akarunk, de nem tudunk sehova menni, mert az csak a romkertbe lehet, a többi nem jó… Zenét hallgatok, de az még jobban felpörget, úgyhogy nem szabadna hallgatnom. Megőrülök. Na jó befogtam :D majd valahogy túlteszem magam ezen is. Megnéztem a turn it up című filmet, tök jó volt, az is tök felpörgetett, hogy dance meg minden. Na jó befejezem ez az összevissza írogatás, mert ez nem vall rám. Bocsánat, de semmi kedvem aludni, és nem nagyon tudok mit kezdeni magammal
Rakok be megint zenét, csak mert zene nélkül képtelen vagyok létezni:| :D

2010.01.16. 23:51, borcsa

hey, there

csak, mert beleszerettem ebbe a számba *-*

Hát szia, Delilah
Na, milyen New York City?
Ezer mérföldre vagyok tőled
De annyira csinos vagy ma este
Igen, nagyon
A Time Square se ragyog úgy, mint te
Esküszöm, hogy így van

Hát szia, Delilah
Ne aggódj a távolság miatt
Itt vagyok én, ha egyedül éreznéd magad
Hallgasd meg még egyszer ezt a dalt
Csukd be a szemed
Hallgasd a hangom, amögé bújok el
Itt vagyok melletted


Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ezt csinálod velem


Hát szia, Delilah
Tudom, hogy most nehezebb
De higgy nekem, légyszíves
Egyszer meg fogok élni ebből a gitárból
Jól fogunk élni
Olyan lesz az életünk, amilyet szerettünk volna
Becsszóra


Hát szia, Delilah
Annyi mindent akarok még mondani
Ha ettől a sok egyszerű kis daltól, amit neked írtam
Annyira odalennél
Még többet írnék
Hogy még szerelmesebb legyél belém
Nem is kéne más


Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ezt csinálod velem


Az ezer mérföld olyan soknak hangzik
De ott a repülő, a vonat meg az autó
De le is gyalogolnám, ha máshogy nem lehetne
A haverok mind kiröhögnének
És mi is csak nevetünk, mert úgyis tudjuk
Hogy ők még sose éreztek így
Delilah megígérem neked
Hogy mire mindennek a végére érünk
A világ onnantól kezdve nem lesz ugyanaz
És te leszel az oka


Hát szia, Delilah
Legyél jó és remélem, nem hiányzom túlságosan
Még két év és kész leszel a sulival
És én addigra már történelmet fogok írni, ahogy kell
Tudod, hogy az egész miattad van
Bármit megcsinálhatunk
Hát szia, Delilah, csókoltatlak
Ez most neked szól


Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ó, hát ezt csinálod velem
Ezt csinálod velem

fordítás kívételesen nem saját, mert véletlenül megtaláltam magyarul a dalszöveget
kredit

2010.01.16. 12:46, borcsa

what is the love?

~Ezalatt a sok ezer év alatt nem sikerült az emberiségnek megfejtenie, mi az a szerelem. Hány százalékban fizikális, mennyiben szellemi eredetű? Milyen szerepe van benne a véletlennek, és milyen a sorsnak? Miért vallanak kudarcot tökéletes párok, és miért sikerül a leglehetetlenebb párosításoknak? (...) A szerelem egyszerűen csak ott van, ahol van.

2010.01.15. 16:29, borcsa

i just don't know what to do without you around

Még mindig fájt a szívem, és talán idáig csak hitegettem magamat azzal, hogy túl vagyok Alexen, de be kell vallanom sajnos magamnak, hogy ez korántsem így van. Alex volt számomra a menedék, a biztos pont, tudtam, hogy rá mindig számíthatok. Ő mindig meghallgatott, neki mindent elmondhattam, és tudtam, hogy nem nevet ki. Ő úgy szeretett ahogy vagyok, és sohasem változtatott volna meg. Mindig fel tudott vidítani, ha kellett, és egy csomót nevettünk. Mindig mutatott magából nekem valami újat, és lehetetlenség volt rajta kiigazodni, kiismerni meg végképp nem lehetett. Mindig tudott nekem tanítani újat. Voltaképp mondhatjuk úgy, hogy az életem attól a pillanattól változott meg gyökeresen mikor megismertem őt. De amilyen hirtelen, és váratlanul lopakodott be az életembe olyan hirtelen tűnt el az életemből- Fáj, hogy itt hagyott, hogy elment, és tudom, hogy sosem találok még egy ilyen remek embert, aki ennyire tudok majd szeretni. Úgy érzem, hogy mikor elment a szívem egyik felét magával vitte, és, hogy azzal a kis darabkával örökké szeretni fogom, és ez ellen nem tehetek semmit. Igaz is a mondás, hogy „vicces, hogy valaki mennyire össze tudja törni a szívedet, de te azzal a picike darabkával még mindig szereted őt”. Nem tudom mi tévő legyek, már megint olyan értelmetlen lett minden körülöttem. Már megint teljesen össze vagyok zavarodva és legszívesebben elmenekülnék minden gond, és baj elöl. De ez nem megoldás, hiszen az élet nehéz, nem habos torta aki erős, és küzd, és nem adja fel az megállja a helyét az életben. Aki pedig gyenge, lusta, és nem küzd, hát az vagy összeszedi magát vagy pedig lemondhat a boldog életről.

2010.01.10. 22:07, borcsa

i'm not a bookworm

Tudjátok annyira elvolt cseszve ez a hétvégém úgy ahogy volt. Szombaton el akartam menni korizni erre egész nap esett az eső, annyira kiakadtam, mert nem elég, hogy mindenről le kellett mondanom, a hülye tanulás miatt, amikor végre egy picit pihenhetnék akkor meg az időjárás tesz keresztbe nekem, hát hihetetlen. Ma meg itt a vasárnap amiket alapból nem szeretek, mert aztán jön a hétfő és megkezdődik egy újabb hét… Mondok oké, akkor majd ma elmegyek korizni, nem érdekel mennyit kell tanulni. Erre meg kiderült, hogy csak fél 8-ig van nyitva a koripálya, és én meg most fejeztem be a tanulást, úgyhogy ma se mehettem. A hülye, buzi föci, meg melyen a jó büdös francba, mert nem képes belemenni a fejembe. Á nem vagyok mérges nem á egy csöppet se. Irodalomból meg felelnem kell az ötösért, föciből meg csak egy hármasom van, és nem akarok annyi lenni belőle, úgyhogy jól meg kell írnom a dogát, de szinte semmit se tudok, pls God help me, nagy szükségem van rá. Na befejeztem a panaszáradatomat, bocsánat, de ezt jól esett leírnom. És most megyek és pihenek, aztán majd később talán előveszem még a föcit, talán…
btw: hihetetlen, hogy egy kis apróság, hogy fel tudta dobni ezt az elcseszett napom. Köszönöm lolly a kommentedet, igen jól esett *-*
Legalább van pár ember aki mindig visszajár ide, nincs is nekem másra szükségem :)
 

2010.01.10. 18:33, borcsa
 

my medicine
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                                   


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon