Nem tudom megmagyar�zni, hogy mit �rzek. M�g magamnak sem. Az emberek felteszik a "mi�rt?" k�rd�s�ket �n viszont sose tudom elmondani nekik. M�g azok a dolgok is amikbe biztos vagyok m�g azokban sem vagyok igaaz�b�l biztos. Van ennek �rtelme? Nem tudom megmagyar�zni azt, hogy van valami bel�l a hasamban ami fel�r�l, t�zij�t�kok, amik felrobbannak a csontjaimban, elnyelt szavak �v�ltenek, amik megrekedtek a t�d�mben. Nem tudom le�rni az �rz�s�t annak, amikor v�gy�dunk valaki ut�n vagy f�l�nk t�le. �r�kat t�lteni �lmodoz�ssal egy olyan vil�gokr�l, ahol v�gre t�rt�nnek dolgok, �s azt�m vissza kell j�nni a val�s�gba �s r�j�nni arra, hogy azok k�z�l egyik se fog megt�rt�nni. Nem tudom megmagyar�zni azt, hogy boldog vagyok, hogy szomor� vagyok, vagy ut�lom, hogy szomor� vagyok egy id�ben. Vagy azt, hogy mennyire szeretek aludni, mert akkor nem sz�m�t az id�, nincs aki b�ntson, vagy zavarjon, a teljes biztons�g �rz�se, �s a fel�bred�s �rz�se, hogy �jra itt. Tal�n nincs is magyar�zat. Annyi sz� van r� �s v�gtelen m�dok kombin�ci�ja, de nem hinn�m, hogy b�rmelyik sz� is k�pes lenne t�k�letesen le�rni az �rz�seimet. Ez valami emberi trag�dia? Az ok ami�rt annyira szomor�ak vagyunk? Hogy mindenki arra v�r, hogy valaki meg�rtse, de mi mind k�l�n vagyunk, �s nem sz�m�t mennyire akarja mindenki meg�rteni, vagy t�r�dni, ez egyszer�en lehetetlen. A lehetetlen ut�n s�v�rgunk, valakire, hogy v�gre bef�rk�zz�n az elm�nkbe, valakire, aki  ugyanazt �rzi, mint mi, valakire, aki meg�rti szavak n�lk�l is amiket nem tudunk kimondani. Annyira egyed�l vagyunk, �s nem akarunk �gy lenni. De ez lehetetlen. Mi mind saj�t magunk csapd�j�ban vagyunk. Tal�n ilyen a hal�l is. Tal�n az �sszes �rz�sed kirobban bel�led �s mindeni m�s is k�pes lesz �rezni �ket, �s mindent �rzel, �s tal�n ez �mulatos �s gy�ny�r�, �s minden amire valaha is v�rt�l eg�sz �letedben.