Valahogy van valami ijesztő de egyben megnyugtató is abban, ahogy hallom a nyitott ablakon keresztül, ahogy a szél végigsüvít a fákon. Keveset írok a napjaimról és inkább így általánosságban írok mindig. Nem tudom, miért, de úgy jobban szeretek. Annyira eseményesen egyik napom sem telik, hogy szépen leírjam azt. Megint rám tőrt az olvashatnék, úgyhogy nem régiben vettem két könyvet. Az egyiben csalódtam és nem érte meg a 3000Ft-ot, amit kidobtam rá. Azt hittem jó lesz, mivel sellős könyvet a kishableányon kívül nem olvastam, de iszonyat nagy csalódás volt. A főszereplő lány nem úgy viselkedett, mint egy 18 éves lány, inkább úgy, mint kb egy 14 éves, bár hozzáteszem szerintem még annak több süseje van, mint neki..Tragédia volt, és úgy éreztem, hogy szó szerint butulok tőle. Sose szoktam ennyire kritizálni egy könyvet, de ez .. Maga a történet aranyos, azonban inkább a 14 év alattiak számára ajánlom. A víz alatti világ leírása az nem lett rossz, az egész tetszett, meg ez te szent halikra kifejezés is. Azok megmosolyogtattak, de ennyi. Azért meg lehet próbálkozni vele, hiszen mindenkinek más a véleménye. (:

A másik könyv viszont magával ragadott, annak ellenére, hogy már nem egy angyalos könyvet olvastam. Meglepő, hiszen a lány, aki írta, annyi idős mint én. Remek könyv és bár még nem olvastam ki, de már jócskán túlléptem a közepét. Igazából tartogatom, mert tudom, hogyha kiolvasom megint eljön ez a hiányérzet..

Hmm mit írhatnék még. Anyu ujra itthon van 3 napig, aztán megint megy vissza Ausztriába. Ilyenkor általában az van, hogy korán kell kelnem meg minden és minden nap sikerül valamin összevesznünk, csodás..

Bennem van ez a kettősség, ami megőrjít. Egyik pillanatban társaságba vágyok, a másikban azonban már egyedüllétre és egy jó könyvre, sorozatra vagy filmre. Néha feltámad bennem ez a mozgási vágy, aztán végül sose veszem rá magam. Bár most bicajozgatok a városban, mert nem rég kaptam egy szuper városi bicajt. Nagyon szeretem. Anyu azt mondta, úgy nézek ki rajta, mint azok a lányok akikkel indítani szoktak egy filmet, ahogy éppen bicikliznek. Ezen csak nevettem, bár hozzáteszem a hímnemű egyedek folyton megbámulnak. Van akik dudálnak meg a többi. Múltkor azzal szórakoztam még anyu leállt  a kocsival, mert valaki hívta mobilon, hogy néztem, hogy a mellettünk elhaladó kocsi vezetője rám néz e. És hát az összes rám nézett. Egyiket majdnem képen is röhögtem, mert már tényleg annyira vicces volt az egész szitu. Múltkor segítettek nekünk felpumpálni a bicikliket. Nos néha ilyenkor elhiszem, hogy az emberek csinosnak meg szépnek látnak. Ilyes kis apróságok önbizalmat adnak arra a napra.

Amúgy meg keresem önmagam és próbálok minden napot értelesen eltölteni, bár még mindig nem megy az időben való lefekvés és a korán kelés, ami hosszútávon nem tesz jót a bőrömnek. Le kéne erről szoknom...Tudjátok arra is rájöttem, hogy milyen nehéz félretennünk saját boldogságunkat másokért. Meglátni, vagy átélni, amin a másik megy keresztül. Úgy érzem, hogy bármennyire is próbálom a nap végére mindig ugyanoda jutok ki. Miért nem tudok jobb lenni? Talán, ha jobb lennék, akkor kicsit talán a sors is jobban bánna velem. Talán nem lennék ilyen elveszett. Talán, talán mindig ez a hülye talán. Néha irigy vagyok másokra, hogy ő nekik ilyen szuper életük van. Jó lehet nekik se minden tökély, de akkor is. Ilyenkor felteszem magamba a kérdést, hogy vajon ők miért igen és én miért nem?

Btw ezek a challange dolgok kezdenek az agyamra menni... Egyvalaki elkezdet aztán már szinte mindegyik blog ezzel van tele. Kíváncsian várom mi lesz a következő menő dolog ez után, majd az összes blogon...

Ja most látom, hogy nem is írtam, hogy mi az a két könyv, na itt volnának:

Az 2. a hableányos, ami nem nagyon tetszett..