Rájöttem, hogy nem szeretem az ismeretlent és mindig elfog a szorongás érzet, amikor valamit egyedül kell véghez vinnem. Akkor természetesen megjelenik öreg barátom is a túlgondolása a dolgoknak na és akkor lesz nagy nagy káosz. Vajon mit fognak hozzám szólni? Vajon megfelelek e majd? Tényleg ez az én utam? Jól választottam? Fontos az első benyomás. Vajon kikkel leszek körülvéve? Le tudom e győzni a félelmeimet? Hát igen van pár megválaszolatlan kérdés, amire talán holnap vagy később választ fogok kapni. Mikor ismeretlenbe megyek, mindig sztorikat kezdek el gyártani a fejemben, és valahogy nem pozitív irányban. Nem szeretem ezt a tulajdonságomat. Nagyobb részben inkább izgatottságnak és várakozásnak kéne betölteni engemet, de helyette a félelem van az első helyen. Sose tudom elsőre magamat adni, nekem idő kell, hogy kinyíljak az embereknek. Az évek során észrevétlenül kialakítottam magam körül egy falat. Berendeztem magamnak egy olyan világot, ahová csak addig engedek be valakit, amíg nem tud nagyon bántani. Vagy, ha valaki meg is bánt, valahogy magamba zárom, de nem tudom elfelejteni, és néha előtör, holott ha valaki arra fecsérli idejét, hogy téged bántson, vagy fájó szavakat mondjon neked, az azt is jelenti, hogy te jobb vagy nála. Hisz magával van baja inkább, nem veled, de akkor is bennem maradnak ezek a szavak. És bár megbocsájtok, de nem feledek. Mellesleg irtó fura, hogy holnap már a nem a gimimbe fogok visszamenni. Bevallom őszintén, hogy hiányzik. Mintha egy részem ott maradt volna. Fura, hogy nem L lesz a padtársam, hogy nem fogom minden nap látni. Rossz, hogy 3 barátnőm is más városba ment egyetemre, és már most hiányoznak. Félek, hogy találnak majd nálam jobb barátok, és feledésbe merülök. Hogy mivel kevésszer találkozunk, majd szép lassan megszűnik a kapcsolat és kilépünk egymás életéből. Nem akarom ezt. Hiszen nem azt mondják, hogy a gimis barátságok a legerősebbek? Szeretnék ebben hinni. Szeretném azt hinni, hogy a miénk is ilyen.

Már is hiányzik a nyár. Mindig olyan hamar eltelik. Azt nem mondom, hogy életem legjobb nyara volt, de nagyon emlékezetes az biztos. Rengeteg dolog volt, amit meg kellett emésztenem, és rengeteg szép emléket is magam mögött tudhatok. Ahogy a szent johanna gimi 7. részét olvasom (szép lassan, mert nem akarom kiolvasni, mert akkor megint várnom kell és az őrjítő), visszagondolok a magam mögött hagyott végzős évemre. Kicsit fáj is a szívem. Hozzátenném még, hogy félpercenként jönnek rám röhögőgörcsök és nem ajánlatos buszon, vagy más helyeken olvasni, mert hát tuti bolondnak néznek. Jó néha meg Reni helyett égek vagy éppen Cortez után sóvárgok, hogy mennyire menő és mennyire szereti őt. FÚÚ. Szóval igen, hivatalosan is szerelmes vagyok egy kitalált személybe. Hurrá. A szerelmi életem annyira szuper, khm se.. és amikor Ricsinek közölték, hogy az ő választott érettségi tárgya a kémia, és teljesen kiakadt, hogy ő infoból akar menni, akaratlanul is eszembe jutott az én fiú osztálytársam, akinek meg németből kellett angol helyett érettségiznie, mert kis okosan elírta. Hogy az mekkora nagy volt, úgy visongott az egész osztály. Ráadásul még egy srác is ugyanígy járt. A sok hülyeség is hiányozni fog. Azok a filozófia órák, a galacsin dobálások, a papírrepcsizés. A fiúk iphoneozása. A tanárok "képzeletbeli" felrobbantása. A töri órai boldog szülinapos éneklések és sütizések. A udvari szünetek. A kiakadások az elsősökön, hogy egyre több a p betűvel kezdődő egyének. Hogy mi is ilyenek voltunk? Hatalmas NEM mindenki részéről. A büfézések és a falióra bámulása, hogy csengessenek már ki. A random felröhögések óra közepén. Á istenkém ez a sok emlék. Brühühü.

Viszont fel kell nőni, bár nem akarok az ember. Olyan furi, hogy nem olyan sokára már 20 éves leszek. Kicsit ijesztő, mert egyre több dolgot kell megtanulnom és magamtól elintézni. Ki kell lépnem a komfortzónából és anyu védelmező karjaiból. Saját magamnak kell majd pénzt keresni és beosztani. Félek a jövőmtől, és bár rengeteg álmom van mint már említettem a félelem gátol a megvalósításunkban. Ez mindig is így volt és azon dolgozom, hogy ezt le tudjam győzni, talán úgy 100000 év múlva sikerül. Remekek a kilátásaim.