kinemmondottszavak.gp.hu
my heart remembers you

első hét pipa (:

Hű már megint jó rég írtam. Igazából rengeteg dolog történt velem csak valahogy túl lusta voltam leírni. :$ Lefáraszt iszonyat a reggel fél 6-os kelés, és ez a fél 8-as suli kezdés se nekem találták ki. Mindegy ez van ezt kell szeretni. Most is inkább már javában aludnom kéne, ahelyett meg itt pötyögök nektek. Közben meg azon agyalok, hogy mit vegyek fel holnap. Erről jut eszembe meg kell néznem milyen idő lesz holnap. Mellesleg holnap 8 órám lesz és az mind elektrokozmetika lesz. Hát remélem érdekes és nem unom magam halálra. Apropó van bioszom és kémiám, hát ezekért nem túlzottan rajongok, de hát ez van. De a laboratóriumi gyakorlatokra már nagyon kíváncsi leszek, mivel ott fogunk csinálni krémeket, meg szappanokat meg minden félét. (: Hú ha már gimiben nem kísérletezhettünk majd itt.

Az osztálytársaim (16-an vagyunk) azok közül is 6-al igen jól elvagyunk. Annyira jó fejek, rengeteget röhögünk. A tanárok is szimpatikusok. Jaj és hát amikor gyakorlaton vagyok nos hát azt még jobban imádom. Most szerdán majd anyu jön be a kozmetikába és rajta fogok gyakorolni. Meg majd barátnőimen meg aput is megkezelem meg mamámékat is. Egyenlőre még csak a szemöldök és a szempilla festés módját láttam. Ja meg a szemöldökgyantázást meg arctisztítást, kezelést, meg masszást. A tanítómat meg imádom. Múltkor például megkezelte az arcomat. (:

Hétvégém is jól telt. Pénteken N-el találkoztam. Szombaton meg L barátnőmnek a szülinapi partiján voltunk. N- is ott volt, aki aztán nálam aludt, mert anyukája nem akarta, hogy este buszozzon haza. Ma meg nem történt velem semmi extra. Pihengettem  meg megnéztem az x faktort, mert tegnap ugye lemaradtam róla.

Úgyhogy zajlik az életem, és egyre több intézni valóm van. Most pl ilyen hülye alkalmassági vizsgálatra kellett mennem. Elküldtek tüdőszűrésre, hálisten ezt hamar lezavartam, de még a bőrgyógyász meg a székletvizsgálat hátra van...mi a francnak ennyi minden? Ja és akkor vissza a dokihoz.

Ez a felnőttség nem egy könnyű dolog. Blah. :/

2012.09.09. 23:50, borcsa Vissza a bloghoz
 

my medicine
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                                   


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre