lolly drága (:
Hát megmondom neked őszintén, hogy én mit éreztem mikor véget értek a gimis éveim. Hiányt. Örültem, hogy vége, de közben emlékek jöttek elő és szeptemberben  a gimim felé vezető út jutott eszembe minden egyes reggel. Aztán persze rájöttem, hogy már más suliba járok, és a sok ismerős arc eltűnik és helyére jön az a rengeteg ismeretlen. Megint le kellett zárni egy fejezetet és megint valami új kezdődött el. Az ijesztő az egészben az, hogy már felnőtt vagy  és egyre több mindent kell megélned. Erősnek kell lenned és már többé nem vagy gyerek. Lassan a saját lábadra kell állnod. Én ezeket most tapasztalom meg napról napra. Sokat vagyok egyedül, mert anyu kinn dolgozik. Néha nehéz, néha nagyon elkap a magányosság, de valahogy túljutok rajta és másként fogom fel a dolgokat. A jövőbeli munkámra koncentrálok és hogy mennyire is szeretném azt csinálni. Persze ebben az évkezdetben és rengeteg úgymond ajándékot kaptam a sorstól.

Oldalakat írhatnék arról, hogy mik történtek velem, vagy hogy miket gondolok az életről és a többi fontos dologról. A folyton járó agyamról és a többi, de most itt leállok, majd egyszer ha lesz erőm és időm mindent kiírok magamból. Addig is a darabkáiból kell összerakni a kirakóst, amit épp ide írok.

Kitartást és kívánom, hogy elérd az álmaidat! És ha még egyet tanácsolhatok, akkor élvezd ki ennek az évnek minden percét, mert ha visszatekintesz, ezek voltak életed egyik meghatározó évei. Ott kötött barátságok, szerelmek, tapasztalatok és a többi. Ezek az évek már sajnos nem jönnek vissza soha többé. Legfeljebb csak az emlékeidben idézheted fel őket.

Ez mennyire igaz...Nekem erről az jut eszembe, hogy most vagyok 12-es, és hiába nem szeretem a sulimat és már mennék el, mégiscsak hiányozni fognak valamennyire az emberek, és a gimis énem, aki ott voltam... Tudom, hogy te tavaly ballagtál, de én csak most kezdem érezni ezeket a dolgokat.. és elég furcsa érzés mit ne mondjak. De az kifejezetten jó, hogy hallani felőled Borcsa, már hiányoltalak!:)