kinemmondottszavak.gp.hu
my heart remembers you

blahblahblah

~ muzsika: ke$ha - your love is my drug

Annyira hihetetlenül jó érzés mindent újra kezdenem. Egytől egyig mindent újra megcsinálni, precízen, pontosan. Olyan jó az is, hogy itt most minden olyan rendezett és jól átlátható. Szeretem a blogom címét, és egyáltalán nem kellett sokat agyalnom rajta, egyszerűen tudtam, hogy ez lesz a tökéletes név és, hogy ez majd tökéletesen tükrözni fogja, azt amit kell. Szóval összefoglalva a lényeget úgy érzem új erőre kaptam, és képes leszek újra írni, és el fogom azt érni, hogy ti akik erre tévedtetek szeressétek olvasni a blogom, szeressetek ide járni, és igyekszek majd titeket egy másik világba is elröpíteni, hogy ki tudjatok kapcsolni, még ha csak percekre is ebből a rohanó világból, de persze ez csak azoknak fog sikerülni akik kellő fantáziával rendelkeznek, de én bízom bennetek kedves olvasók :)
Ma délelőtt átnéztem, vagyis inkább átfutottam a blog/napló kategóriában lévő oldalakat, és meg kell, hogy mondjam igen elkeseredtem. Annyi, de annyi ilyen oldal van, és ennek csak a negyede az amire azt tudom mondani, hogy –igen végre valaki, aki veszi a fáradtságot és a kretívitására hagyatkozik, és tényleg tud blogolni, összefüggő értelmes mondatokat ír, figyel arra is, hogy-hogy fogalmaz, és ad az oldala külsejére is, és legelsősorban nem a látogatottság miatt csinálja, ami azért valljuk be nagy szó-
De a legtöbben ezt is csak azért csinálják, mert most ez igen divatba jött, jaj akkor most blogolok én is, aztán alig tud valamiről írni voltaképp, nem is érti miről kéne ennek szólnia, csak írja a hülyeségeket, ami szerintem tök sok embert nem izgat, mert szerintem azért a blognak, meg kell fognia az olvasóit különben az egésznek semmi értelme. Nem folyton magára kell utalnia a bejegyzéseiben, hanem el kell vonatkoztatnia magától, és olyanról írni, ami épp mostani, amibe ők is bele tudják magukat élni, de persze ez csak én véleményem. Na de azért akkor ki tudok akadni, hogy olyan oldalakra mennek a legtöbben amit én elolvasva egyáltalán nem találok érdekesen, sőt végig se tudom olvasni, és olyan oldalakra amik tök egyediek meg klafák alig mennek. Nem értelek titeket, tényleg nem.
Ja a másik kedvencem a sztáros oldalak..na az megint no komment. Van husz millió miley cyrusos lap, meg selena gomezes és egytől egyig mindegyiken ugyanaz a friss, és semmi különbség közöttük, most ennek mi a lótúró az értelme kérdem én? Akkor legyen egy, de az különbözzön a többitől, minek belőle annyi, persze itt is már minden a látogatottságról szól… Aztán egyszer valakinek támadt egy tök jó ötlete és létrehozott egy olyan oldalt, amin sztárhírek voltak, na azt például tök szerettem, és szívesen olvastam, de ahogy telt az idő, egyre több mindenki csinált ilyet, és ez is elvesztette varázsát. Hihetetlen milyenek vagyunk mi emberek, az utánozás igen megy nekünk, de arra már nem vesszük a fáradságot, tisztelet a kivételnek, mert igen van olyan, hogy valami egyedit alkossunk, hányi tudnék az ilyenektől, uh… Meg az is tök gáz, hogy szinte minden oldalon szinte ugyanaz a képeffekt, á inkább én már nem is mondok semmit .
Megvallom őszintén nekem is voltak egy időben ilyen oldalaim, de rájöttem arra, hogy csupán csak időpocsékolás, hiszen amúgy is tájékozódok kedvenc sztárjaim híreiről, de ehhez minek nekem oldal, meg úgy nem élvezet, hogy van mellette több száz ugyanolyan oldal. De ettől ugyanúgy szeretem nézni a képeiket, hallgatni a dalaikat, de inkább blogolok , mert ez hozzám kötődik, mert számomra az írás olyan, mint a gyónás.
Azt hiszem lényegében ennyit akartam mondani. Ezt muszáj volt leírnom, ez a saját véleményem, nem kell majd leharapnotok a fejem, de én ezt így gondolom és kész. Most majd jöhetnek a lecseszések, de nem baj, mert ami a szívemen az a számon.
Végezetül meg itt vannak azok a blogos oldalak, amik megérdemlik azt, hogy olvassák:
{beb; virág; jeal; becks; fanni*; elis; zsófee; chloé; ami;}
és még folytathatnám a sort, de most így ennyi jutott eszembe, akit kihagytam az bocsásson meg, nem direkt volt ^^'
szóval igen ők azért tényleg egytől egyig minden tudnak valamit, és szeretem olvasni a blogjaikat, úgyhogy tessék őket látogatni :D
UI: Ez az idézet meg nagyon megtetszett, annyira igaz :)
~De azt se felejtsük el, hogy a zene egy igazi állandó. Ezért kapcsolódunk hozzá ilyen erős zsigeri alapon, tudod? Mert egy dal azonnal visszarepíthet egy pillanatba, egy helyre, de még egy emberhez is. Nem számít, mi más változott meg a világodban, az az egy dal ugyanaz marad, épp, mint az a pillanat. Ami egészen elképesztő, ha jobban belegondolsz.

2009.12.29. 13:26, borcsa

happy

csak, mert pont így érzek...

valaki egyszer azt mondta nekem, választanod kell
mit nyers vagy mit vesztesz
neked nem lehet meg mindened

ne veszd el a lehetőségeket
lehet, hogy érzed a fájdalmat
ne szeress hiába
mert a szeretet, akkor nem tesz szabaddá

nem állhatok egy helyben
és nem nézhetem azt, hogyan
megy el az élet mellettem
annyira boldogtalan
de egyben biztonságos is lehetne

így mi van, ha ez bánt engem?
így mi van, ha én összeomlok?
így mi van, ha ez a világ letaszít engem a mélységbe,
a talaj kicsúszik a lábam alól
meg fogom találni a helyemet
hallani akarom a hangomat
nem törődve, mindazzal a fájdalommal, ami előttem van
én csak boldog próbálok lenni
én csak boldog akarok lenni

szorosan kapaszkodok
nem ereszthetem el
épp játszani próbálja a szerepem
lassan eltűnik

de ezek közül a napok közül
mind egyformának tűnik
csak különböző arcok
különböző helyek
engedj ki innen engem

Úgyhogy ha elfordítja azt, akkor végre láthatok?
Ez kötél??
Áldozat??
Ne mondj semmit

2009.12.28. 19:56, borcsa
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

my medicine
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                                                   


Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok