Csináltam még egy bolgot, mert oda telóról is tudok írni, ide viszont nem. Úgyhogy néha azt is nézzétek, bár szerintem oda ilyen rövidebb bejegyzések fognak kerülni. Tudjátok olyanok, amik akkor jutnak eszembe mikor nem vagyok gép közelben, és mire oda jutnék elfelejtem.
Hongki oppa <3
Ma csak ezt az MV-t hoztam. Komolyan tök jó, hogy egy csomó dolog amire vágytam pont ma jött ki a szülinapomkor ^^. Amúgy meg furcsa 19-nek lenni :DD
Van valami magamról, amit nem tudok senkinek sem megmagyarázni. Van néhány dolog, amit nem tudok megérteni. Nem tudom elmondani, hogy mit gondolok a dolgokról vagy mi után megyek. Nem tudom mik az erősségeim vagy mit is kéne velük kezdenem. De amikor elkezdek gondolkodni ezekről a dolgokról, akkor ez az egész annyira ijesztővé válik.És amikor megijedek,akkor csak magamra tudok gondolni. Önzővé válok, és bár nem akarom, de megbántok másokat. Úgyhogy nem vagyok valami nagyszerű emberi teremtmény..
Anyukám azt mondta nekem, hogy a lelkek maguk válasszák ki, hogy ki legyen a családjuk. Én meg csak néztem rá majd kinyögtem, hogy ez hülyeség. Hisz te se és én se ilyen családot szerettünk volna magunknak. Miért választottunk volna olyan helyet ahol sokat kell szenvednünk? Erre azt a választ kaptam, hogy "mert ezeket a dolgokat kell megtanulnod és értened, és én is rettentően haragudtam a családomra, őket okoltam, aztán rájöttem mivel ezt én választottam, már teljesen másképp látom a dolgokat." Én csak néztem anyut, miközben ezek a mondatok elhagyták a száját és magamba azt gondoltam, hogy mennyire erős anyukám van. Bár én is ilyen mosolygós arccal tudnám a dolgaimat megemészteni. Bár én is annyira össze tudnám rakni az életem, ahogy ő teszi. De én csak vergődök keresztül a napokon, amik néha jobbak néha a pocsékabbnál is pocsékabbak. Úgy érzem nem jutok egyről a kettőre. Hogy nem tudom megfejteni azokat a titkokat az életemről, amire anyu rájött a sajátjával kapcsolatban és így neki összeállt a kép. Megértette, hogy neki most azt kell megtanulnia, hogy hogyan boldoguljon egyedül, hogyan legyen boldog egyedül. És ha ez sikerül, akkor biztos benne, hogy majd az a férfi is megtalálja őt, akivel megoszthatja a boldogságát.
De nekem mit kell megtanulnom abból, amik velem történtek? Annyi a kérdés és nincsenek válaszok. Nem emlékszem pontosan hány éves voltam, mikor anyukám elmesélt nekem valamit, ami biztos vagyok, hogy számára piszkosul nehéz volt. Egyrészt úgy elmondani nekem, hogy megértsem, másrészt meg biztosan félt is, hogy ezért megutálom, vagy esetleg másképp fogok rá és apura nézni. De anyu mondta, hogy már akkor is nagyon értelmes voltam, és mondtam neki, hogy most menjen egy picit ki miután elmondta. Újra lapoztam azt a könyvet, amit ezelőtt vele is és a képeket néztem. Aztán ennyiben hagytam. Megértettem. Hogy mit volt ez a titok? Már régóta le akartam ide írni, hogy könnyítsek a lelkemen, csak nem volt hozzá se bátorságom se erőm. Meg nem is igazán tudtam, hogy kezdjek neki.
Anyukám és az apukám nem a vér szerinti szüleim. Ők örökbe fogadtak engem, mert nem lehetett nekik gyerekük. Mikor megszületettem az igazi anyukám otthagyott a kórházban. Anyu mondta, hogy azért, mert nem akarta, hogy csonka családban nőjek fel. Azt akarta, hogy boldog családban éljek. Hogy ne keljen apa nélkül felnőnöm. Az anyukája is egyedül nevelte fel őt. Én nem haragszom rá, csak tudjátok azt egy kisbaba megérzi már az anyukája hasában ha nem akarják őt. És anyu is mondta, hogy lehet a tudatalattiban örökké meg fog maradni ez az érzés, hogy nem vagyok elég jó, hogy senki se szeret igazán. És ezzel együtt kell élnem. Néha azért fáj, és arra gondolok, hogy vajon hogy nézhet ki az igazi anyukám. Vajon él e még? Vajon talált e társat magának és talán gyerekei is vannak? Mit dolgozik, és vajon gondol e rám? És vajon az igazi apukám akiről semmit se tudok, tudott e a létezésemről egyáltalán? Nehéz azért ezeket megemésztenem. Talán ha egyszer elég erős leszek és bátor megmondom anyunak, hogy derítse ki ki ez a nő, hogy legalább egyszer láthassam.
Ironikus a sors nem? Hiszen nem sokára költözünk el anyuval, és azt amit ez a nő elszeretett volna élni, mégse jött össze. Hisz ezen túl csak én és anyu leszünk. Nem lesz apu. Nem értem miért van ez? Félek, hogy rám is ez a sors vár, hogy majd egyedül kell felnevelnem a kisgyermekemet.
Mi ez az egész? Mit követtem el előző életemben, hogy ezt kapom a sorstól?
