Hogy túléltem e az első napot? Túl mivel, hogy itt pötyögöm nektek eme sorokat, na de kezdjünk mindent a leges leg elején, mert azért mivel, aki engemet ismer azt tudhatja, hogy nekem semmi se megy simán. Tehát kezdjük annál, hogy reggel fél 6 kor keltem fel, még javában sötét volt, khm... igazából tök könnyen felkeltem, ahhoz képest, hogy aludtam vagy 4 órát. Jellemző. Fél 8-ra kellett menni, de én inkább korábban kelek, mert nem szeretek rohanni és így meg szép nyugodtan el tudtam készülődni. Izgultam egy picit, de nem volt olyan vészes. Ilyen korán sose tudok reggelizni, úgyhogy most is azt hagytam utoljára és bár iszonyat éhes voltam a első falat után mentem a wc-re hányni. Ilyen se volt még velem. Mindegy utána jobban lettem. Szegény macska meg nem tudta elképzelni, hogy mi történt. Szóval sikeresen elvette ez az időmet és ez után úgy döntöttem, hogy inkább nem eszek semmit, csak iszok. Ittam egy pohár vizet és már rontottam is ki az ajtón. Hál istennek, hogy közel van a suli. Max 6 perc. :DD Épp azon agyaltam, hogy merre lenne a legrövidebb út, amikor megláttam egy ünnepibe öltözött srácot nem sokkal előttem menni, mivel az irány arra volt, amerre a suli őt követtem. Természetesen tisztes távolságban. Na ja erre írta barátnőm nekem, hogy elmehetenék kémnek. Haha. Szóval sikeresen odaértem a suli elé, akkor azon agyaltam, hogy melyik ajtón menjek be, végül rájöttem. Már álltak ott benne páran. Két lány állt mellettem kérdeztem őket, mire jöttek. Mondták egészségügyre. Na mondom akkor ők nem az én embereim, mert ők elsősök. Végül jött a diribá és mondta, hogy menjünk ki az udvarra, mert ott lesz az évnyitó. Hálistennek, ott be lettünk osztva ki ki a megfelelő osztályfőnökéhez. Én ugye kozmetikusnak készülök. Himnusszal kezdtünk, aztán egy kis beszéd, aztán a végén a Szózat és nyomás a termekbe, hogy az ofő minden infóval elláson minket. Mi valamiért össze voltunk vonva a fogtechnikusnak tanulókkal, úgyhogy volt időm legeltetni a szemeimet, pár igen jól kinéző hím egyeden. Sőt még úgy is sikerült helyet foglalnom tök véletlenül, hogy az összes tőlem balra ült. Haha, jó vagyok. A csaj aki mellém ült sajnos fogtechnikusnak tanul, úgyhogy ezek után abba is maradt a kommunikáció...tiszta kuka volt a csaj úgyhogy nem is próbáltam vele végül beszélni. Mások jól elvoltak, amíg az ofő kiment pár dolgot elintézni. A fiúk is hamar összebarátkoztak, úgyhogy lökték a hülyeséget. Aztán jöttek a fontos infók, órarend és a többi és a többi. Egész jó. Hétfőn, csütörtökön és pénteken van elméleti órám, kedd és szerda pedig gyakszi, ami azt jelenti, hogy holnap is gyakszim van. Hurrá. (:

Végül sikerült pár kozmetikusnak jelentkező lánykával beszélnem, sajnos egyik  sem itt lakik, hanem bejárósok. Sebaj szerencsére az unszimpibb lányok fogtechnikusnak mennek. Háleluja. Kár, hogy a fiúkákat nem sokszor fogom látni. Brühüü. Na mindegy a folyósokon is láttam párat ;) Hahaha elvagyok.

Úgyhogy kíváncsian várom az óráimat, ami között lesz szövettan és sejttan, szerves és szervetlen kémia, kozmetikus anyagismeret, elektrokémia, meg a többi szépség, német??, tesi?? . Német édes istenem nem tudok szabadulni ettől a nyelvtől. Mindegy megnyugtat az a tudat, hogy van egy csajszi, aki még abszolút nem tanult németet. Akkor talán nem én leszek belőle a leghülyébb.

Ritka furcsa, hogy nem a gimiben koptatom a padot, hanem holnap gyakorlatom lesz, és az se túl hosszú és lesz egy szabad délutánom. Aztán másnap is gyakorlat van. Remélem, hogy minden menni fog, és ez az én utam. (:

Rájöttem, hogy nem szeretem az ismeretlent és mindig elfog a szorongás érzet, amikor valamit egyedül kell véghez vinnem. Akkor természetesen megjelenik öreg barátom is a túlgondolása a dolgoknak na és akkor lesz nagy nagy káosz. Vajon mit fognak hozzám szólni? Vajon megfelelek e majd? Tényleg ez az én utam? Jól választottam? Fontos az első benyomás. Vajon kikkel leszek körülvéve? Le tudom e győzni a félelmeimet? Hát igen van pár megválaszolatlan kérdés, amire talán holnap vagy később választ fogok kapni. Mikor ismeretlenbe megyek, mindig sztorikat kezdek el gyártani a fejemben, és valahogy nem pozitív irányban. Nem szeretem ezt a tulajdonságomat. Nagyobb részben inkább izgatottságnak és várakozásnak kéne betölteni engemet, de helyette a félelem van az első helyen. Sose tudom elsőre magamat adni, nekem idő kell, hogy kinyíljak az embereknek. Az évek során észrevétlenül kialakítottam magam körül egy falat. Berendeztem magamnak egy olyan világot, ahová csak addig engedek be valakit, amíg nem tud nagyon bántani. Vagy, ha valaki meg is bánt, valahogy magamba zárom, de nem tudom elfelejteni, és néha előtör, holott ha valaki arra fecsérli idejét, hogy téged bántson, vagy fájó szavakat mondjon neked, az azt is jelenti, hogy te jobb vagy nála. Hisz magával van baja inkább, nem veled, de akkor is bennem maradnak ezek a szavak. És bár megbocsájtok, de nem feledek. Mellesleg irtó fura, hogy holnap már a nem a gimimbe fogok visszamenni. Bevallom őszintén, hogy hiányzik. Mintha egy részem ott maradt volna. Fura, hogy nem L lesz a padtársam, hogy nem fogom minden nap látni. Rossz, hogy 3 barátnőm is más városba ment egyetemre, és már most hiányoznak. Félek, hogy találnak majd nálam jobb barátok, és feledésbe merülök. Hogy mivel kevésszer találkozunk, majd szép lassan megszűnik a kapcsolat és kilépünk egymás életéből. Nem akarom ezt. Hiszen nem azt mondják, hogy a gimis barátságok a legerősebbek? Szeretnék ebben hinni. Szeretném azt hinni, hogy a miénk is ilyen.

Már is hiányzik a nyár. Mindig olyan hamar eltelik. Azt nem mondom, hogy életem legjobb nyara volt, de nagyon emlékezetes az biztos. Rengeteg dolog volt, amit meg kellett emésztenem, és rengeteg szép emléket is magam mögött tudhatok. Ahogy a szent johanna gimi 7. részét olvasom (szép lassan, mert nem akarom kiolvasni, mert akkor megint várnom kell és az őrjítő), visszagondolok a magam mögött hagyott végzős évemre. Kicsit fáj is a szívem. Hozzátenném még, hogy félpercenként jönnek rám röhögőgörcsök és nem ajánlatos buszon, vagy más helyeken olvasni, mert hát tuti bolondnak néznek. Jó néha meg Reni helyett égek vagy éppen Cortez után sóvárgok, hogy mennyire menő és mennyire szereti őt. FÚÚ. Szóval igen, hivatalosan is szerelmes vagyok egy kitalált személybe. Hurrá. A szerelmi életem annyira szuper, khm se.. és amikor Ricsinek közölték, hogy az ő választott érettségi tárgya a kémia, és teljesen kiakadt, hogy ő infoból akar menni, akaratlanul is eszembe jutott az én fiú osztálytársam, akinek meg németből kellett angol helyett érettségiznie, mert kis okosan elírta. Hogy az mekkora nagy volt, úgy visongott az egész osztály. Ráadásul még egy srác is ugyanígy járt. A sok hülyeség is hiányozni fog. Azok a filozófia órák, a galacsin dobálások, a papírrepcsizés. A fiúk iphoneozása. A tanárok "képzeletbeli" felrobbantása. A töri órai boldog szülinapos éneklések és sütizések. A udvari szünetek. A kiakadások az elsősökön, hogy egyre több a p betűvel kezdődő egyének. Hogy mi is ilyenek voltunk? Hatalmas NEM mindenki részéről. A büfézések és a falióra bámulása, hogy csengessenek már ki. A random felröhögések óra közepén. Á istenkém ez a sok emlék. Brühühü.

Viszont fel kell nőni, bár nem akarok az ember. Olyan furi, hogy nem olyan sokára már 20 éves leszek. Kicsit ijesztő, mert egyre több dolgot kell megtanulnom és magamtól elintézni. Ki kell lépnem a komfortzónából és anyu védelmező karjaiból. Saját magamnak kell majd pénzt keresni és beosztani. Félek a jövőmtől, és bár rengeteg álmom van mint már említettem a félelem gátol a megvalósításunkban. Ez mindig is így volt és azon dolgozom, hogy ezt le tudjam győzni, talán úgy 100000 év múlva sikerül. Remekek a kilátásaim.

Nem tudom mi ez, csak néha sírok. Talán túl hanyag vagyok azok felett a dolgok felett, amik körülöttem történnek, így amikor a könnycseppek végiggördülnek az arcomon és nincs mit mondanom, ne kérdezd meg, hogy miért sírok. Csak azt akarom, hogy ölelj szorosan. Csak ölelve akarok lenni.

Ebben a 6 nap napban, amíg távol voltam a nettől és nyaralni voltam volt időm átgondolni rengeteg dolgot és másik oldaról nézni az életet.
Ez volt az első olyan nyaralásom, amikor nem hármasban mentünk, hanem csak ketten anyuval. Nem volt már apu. Igazából hiányzott, de nem ő, mert a régebbi nyaralásokra visszaemlékezve folyton abból állt, hogy apu idegesekedett és valamin mindig összevesztek anyuval. Nekem az érzés hiányzott, hogy úgy érezzem van egy teljes családom. Hogy apu mellett is azt érezzem, hogy otthon vagyok. De ezt lehet, hogy már sose fogom érezni. És ez nagyon fáj. Néha sírni volna kedvem, és mikor anyu mesélte, hogy 20 éve még apuval volt Velencében megkérdeztem tőle, hogy nem hiányzik e az az élete. Azt felelte nem. Én viszont mikor belegondoltam abba, hogy ők ketten akkor még szerették egymást, és most már nem. Én ezt sose fogom megérteni. HOgy lehet, hogy az emberek és az érzések ennyire megváltoznak. Hogy mikor azt hiszed ismersz valakit, kiderül, hogy mégsem? Ijesztő ez az egész. Na mindegy az élet nagy kérdései, amire sose kapjuk meg teljesen a választ, na majd írok élménybeszámolot is, de most látom, hogy mennyi az idő, jobb lenne aludni, bár még semmit se pakoltam ki a börőndömből.. (:

Iszonyat amikor kísért a múlt, és nem csak ébrenlétben, hanem álmomban is. Amikor azt hiszed, hogy végre a tiéd lehet, de aztán a másik pillanatban mégsem. Amikor megérzed milyen jó lenne, de aztán amilyen gyorsan kezdődik olyan hirtelen is lesz vége. Újra akarod álmodni, hogy háta, most a tiéd lesz, de nem nem lesz. És ez mind a valóságban, mind az álmomban igaz. És a remény is meghalt, mert ha az ember már 3x álmodja ugyanazt, más helyszínekkel, de a lényeg ugyanaz, akkor az holt biztos, hogy így van. Well fu*k you!