- Ezt nem lett volna szabad – húzódott el tőlem Patrik.
Tudtam én, hogy ez lesz. Ez túl szép lett volna, ahhoz, hogy igaz legyen. Hogy én végre megkapjam azt, akit szeretnénk. Ugyan már, hová gondolok.
- Emma miatt? – néztem mélyen a szemeibe.
- Egyrészt – sóhajtott fel.
- Miért van más oka is? – faggattam tovább. Addig innét nem távozok, amíg meg nem mondja, hogy mi ez az egész.
- Nem mindegy? – kérdezte idegesen.
- Már ne is haragudj de bazira nem – kezdtem kiakadni. Ne hogy már megcsókoljon, aztán úgy tegyen, mintha semmi se történt volna. Heloka, lehet ez másnál működik de nálam nem fog.
- Roni egyszerűen köztünk nem lehet semmi, és kész.
- Értem – feleltem. Halottam a hangomat, amint elhagyta a számat, de nem ismertem fel. Olyan rideg volt és megijedtem tőle.
- Sajnálom – tette még hozzá.
- Nem kell, mert én nem bántam meg – mondtam neki, és egy percre se vettem róla le a tekintetemet.  Láttam, ahogy meglepődöttség fut át az arcán. Jeszus most komolyan ennyire nem vette észre, hogy az első perctől fogva oda voltam érte. Hogy milyen hatással volt rám mindig mikor a közelemben volt? Hát nem halotta milyen hevesen vert a szívem, miközben csókolóztunk?  Most komolyan egy voltam csak neki a sokból?
- Roni figyelj..  kezdte, de közbe szóltam.
- Nem érdekes, hagyjuk ezt az egészet.
- Nem értesz.
- De nagyon is értelek. Az a baj, hogy én mindenkit kurva jól megértek, de mikor arra kerülne a sor, hogy engem valaki megértsen, akkor valahogy sosincs senki mellettem – fakadtam ki. – Most komolyan mégis mi a faszt képzelsz magadról? Ennyire hülyének  nézel, vagy mi?
Természetesen hatás szünet következett. Nyilván nem tudott erre mit reagálni, és arra sem számított, hogy így kifakadok. Nem is tudom mit vártam mit mondjon. Pillanatok alatt rakott össze és szedett szét. A mennyből ismét a pokolba kerültem.
- Menjünk be, a többiek már nem tudják mi lelt minket – azzal még egyszer utoljára Patrikra néztem, majd visszaléptem a kocsmába. Igyekeztem nem elbőgni magamat, de azért pár könnycsepp csak végigfutott az arcomon.

Na végre, már nem tudtam mi lelt benneteket – nézett rám szúrósan Dóra.
- Csak kimentünk szívni egy kis friss levegőt és Patrik elszívott egy száll cigit.
- És az eddig tartott? – húzta fel a szemöldökét Kristóf.
- Igen eddig – nézett sokatmondóan Patrik rá, majd leült a helyére és lehúzta az előtte lévő piát.
Láttam a lányok aggódó tekintetét, amit felém lövelltek, de nem volt erőm ahhoz, hogy megnyugtassam őket, hogy nincs semmi baj, mert egyrészt hazugság lett volna, másrészt iszonyat üresnek éreztem magamat ezekben a pillanatokban.
- Lassan nem megyünk át a klubba? – néztem kérdően a többiekre. – Csak mert jó volna éjfél előtt odaérni, mert akkor még nekünk lányoknak ingyenes.

Meg kell tanítanunk, majd a saját lányunknak, hogy mi a különbség a között a férfi között, aki hízeleg és aközött, aki bókol neki. Aközött, aki  pénzt költ rá vagy aközött, aki befektet rá.  Aközött, aki birtoklóan tekint rá és aközött, aki illően tekint rá. Aközött, aki vágyódik utána és aközött, aki szereti.  Aközött, aki  azt hiszi Ő Isten ajándéka a nőknek és aközött, aki szerint a nő Isten ajándéka a férfiaknak. És aztán megtanítani a mi fiainknak, hogy ilyen férfivé váljanak.

Ti nem utáljátok azt, hogy összevesztek anyukátokkal és ő szépen elhord titeket mindennek, majd utána meg a segítségeteket kéri valamiben. Mégis most ezt hogy képzeli... komolyan mondom néha kedvem támadna kifutni a világból.

Hogy mit érzek pontosan? Csalódott lennék, de hiszen tudtam, hogy ez lesz. Vannak e bennem megbánások?  ó rengeteg. Ha picit is jobban odateszem magamat, akkor most minden másképp lenne. Az a baj srácok, hogy én annyira nem tudtam mit akarok, és még most se tudom igazán. Egyik kart sem éreztem a magaménak, amit meg igen, oda túl magas volt a pont, és tudtam, hogy esélytelen. Japán vagy koreai szak, ugyan borcsa hová gondolsz..

Most kicsit szomorú vagyok és ahogy írják ki facebookra, hogy kit hova vettek fel, osztályomból is szerintem szinte mindenkit felvettek. Olyanokat is akik gimis évük alatt alig tanultak... mindegy én megyek megcsinálom a kozmetikus szakmát, az legalább összejött. Nem vagyok hülyébb, mint a többi egyszerűen nekem mások az álmaim. Azért jó volna majd egy egyetemet is elvégezni. Lehet valami írással kapcsolatos dolog felé kéne fordulnom majd. Nem tudom gyerekek, nehéz ez a felnőttség és félelmetes is. Mi lesz majd velem? Vajon megállom a helyem??

Aminek viszont örülök, hogy a barátaim felvették, bár tudtam, hogy felfogják őket, rájuk nagyon büszke vagyok! (:

Viszont most elég ramatyul érzem magam és nem tud semmi se lekötni. Mindenki hív fel, hogy ne mi van, és olyan szar azt mondani, hogy hát majd talán jövőre. Valaki felvidíthatna...

Egyszer fent, egyszer lent, mint a lift ez így megy
Mindig más a szitu, bejárunk minden szintet
Nem tudhatod, hogy holnap mit veszítesz, mit nyersz
Kip-kop! Bekopog a sors, amit nem ismersz

Utálom az olyan álmokat, amik túl jók, hogy igazak legyenek. Ez a mostani is ilyen volt. Természetesen nem emlékszek kristály tisztán minden egyes részletre, de már az, hogy többször felébredtem belőle és amikor visszaaludtam az álmom ugyan onnét folytatódott, már az is elég furcsa volt. A legjobban az maradt meg bennem, amikor Vele táncoltam és tényleg megszűnt körülöttem a világ. Behunytam a szemeimet és nem tudtam betelni ezzel az érzéssel. Hogy végre az enyém, hogy a karjaiban tart. Ahogy érezhetem teste melegét és ahogy mindig közelebb és közelebb húzott míg egy cseppnyi távolság sem maradt közöttünk. Átadtam magam neki, ennek az érzésnek és a zenének, amely ritmusára válaszolt a testünk. Tudtam, hogy végem van és magamban azt a kérdést játszottam le, hogy "ez a boldogság?, mert ha igen, akkor soha se soha nem akarom, hogy véget érjen ez pillanat." Megérdemlem én ezt a boldogságot?